hétfő, június 26, 2006

Ez egy viszonylag hosszú fejezet lesz, amiben sok minden történik.

A legacy család, ami jelenleg öttagú, ebbe a házba költözik. Nem én építettem, a játékban volt. Meguntam az építkezést, mert tuti megint elő fognak jönni a problémák előbb vagy utóbb, és akkor megint szedhetik a sátorfájukat. :/


Udvar közelebbről, balra az ebédlő.

Alsó szint felülnézete.

Felső szint (csak pár szoba van ott) felülnézete.

A kölykök a költözésekkor lóghatnak egy napot, hiszen reggel költöznek, mikor a sulibusz már elment, így aztán itthon maradnak.

Goopy becserkészte a második nőjét. Mármint a megboldogult Polona utáni másodikat. Régóta vágyik arra, hogy három különböző simmel woohoozzon, de nem hagytam hogy megcsalja Polonát, amíg élt.

Sajnos úgy látom Olavi ezt is megcsalásnak veszi.

Nem tetszik neki, hogy Goopy nem gyászolja már a nagyanyját.

Olavinak jól áll a magánsuli egyenruhája.

Ő volna a harmadik számú nője Goopynak. "Elszöknél velem valahova messzire?" - kérdezi a nőcske.

De Goopy a változatosság híve.

Hol ez-hol az.

Mivel délelőtt nem ér rá az egyik, áthívja hát a másikat.

Pratima elérte a Slacker karrier tetejét! Hivatalos parti vendég lett, bármit is jelentsen az... :D Már csak az a baj, hogy nem ez az életcélja, hanem az, hogy 100 ezer suskát keressen. Nem hiszem, hogy azt valaha eléri... Az nagyon sok!

Ezt Evander alkotta. Felakasztottam a fia szobájában.

Benjamin szelleme járt a házban és megijesztette az unokáját, Olavit! De nem csak őt! Én is iszonyúan megijedtem, hogy Olavi az anyja, Lauren sorsára jut, akit Benjamin szelleme HALÁLRA ijesztett. :/ Ugyanis a bal felső sarokban megjelent Olavinak egy sírkő!! Azt hittem, ő is meghal! Az valami tragikus lett volna, hiszen ő viszi a legacy egyik vérvonalát! De szerencsére nem halt meg.

Benjamin aznap éjjel nagyon sok gondot okozott. Goopyt úgy megijesztette, hogy összepisilte magát.

Aztán meg nem hagyta aludni szegényt.

Másnap fallal vettem körbe a temetőt, hátha az távol tartja a háztól a szellemeket. Tudom, hogy ha távol tartom őket, elesek pár ponttól, de többet ér az, ha nem hullanak el a simjeim, akikre még szükségem van. :/

Nagy hőségben játszottam éppen, és ennek a képnek a látványa is jólesett. :)

Olavi is keres suli mellett végezhető melót. Az Athletics karrier csúcsának elérése az életcélja. Azzal kezdi, hogy öltöző felügyelő lesz.

A temető köré épített fal láthatóan nem ér semmit! Ez itt Lauren Reeves szelleme.

Cesare már éjjeliőrré lépett elő. Későn jön haza, aztán rögtön megy aludni, hiszen másnap reggel iskola van.

Goopy megint nem tud aludni szellemjárta szobájában.

Szegény! Félóránként felébredt, mert Lauren mindig átment az ágyán, ahányszor sikerült elaludnia.

Másnap Evandert kirúgják az állásából, pedig már olyan jól haladt az életcélja, a mesterszakácsság felé! :( Itt döntöttem el, hogy többé nem válaszolok meg egyetlen szerencsekártyát sem, hanem kinyomom és kész. Semmi értelme! Azt hittem, hogy ha az egyikre egyszer már megtaláltam a jó választ, akkor az mindig jó. De nem! Ugyanarra a kérdésre néha az egyik, néha a másik a helyes válasz! Mire jó ez? Akkor minek végigolvasni a szöveget, ha totál véletlenen múlik, hogy mikor melyik a jó?!?!

Evander legújabb alkotása az előtérbe került.

Az utolsó kép a fiatal Pratimáról.

Megöregedett! Hasonlít megboldogult anyjára, Polonára.

Közben a neten megnéztem a hivatalos Sims 2 fórumot, hogy mit ajánlanak szellemek távoltartására, és olvastam, hogy a vizesárok néha használ. Ezért ástam egy árkot.

Goopy és harmadik nője kapcsolata is komolyra fordul, és teljesül a vágya: már három kölönböző simmel woohoozott életében.

Evander picit elhízott, és láttam, hogy formába akar jönni, ezért elküldtem futni.

Olavit előléptették öltöző felügyelőből idétlen állatmezes emberkévé. Szegény. :D

Láthatóan a vizesárok sem állítja meg a szellemeket...

A fórumon a másik ötlet a lépcső nélküli pince volt. Gondoltam, talán egy ilyen gödör is megteszi. A tavacskát csak dísznek tettem oda.

Evander mindjárt megöregszik!


Egész aranyos bácsi lett.

Ez pedig egy kép Pratimáról öregen, világosban, mert ilyet még nem csináltam. Ő most a legacy legidősebb tagja.
A következő részben a Harmadik Generáció, azaz Cesare és Olavi felnőttek lesznek. Aztán jöhet a Negyedik Generáció! :)

Nincsenek megjegyzések: