vasárnap, június 11, 2006

Ez egy rövidke fejezet lesz, amely során azonban nagy elhatározásra jutok.

Polonát megint előléptették. Már elnök a cégénél!

Goopy felgyújtotta a konyhát. Pedig bíztam a főzőtudományában, de úgy látszik, annyira azért nem profi. Egyébként mindez nem lett volna akkora baj, megszólalt a riasztó és normál körülmények közt egy pillanat alatt kiért volna a tűzoltóság. CSAKHOGY! Erre a telekre soha semmilyen Service ember nem jött még! Ez a hiba. Sem takarító, sem kertész ugye, SOHA nem jöttek. És most tűzoltó sem, ami azért elég nagy gáz!

Goopy hősies küzdelem árán végül eloltotta a tüzet. Ekkor elhatároztam, hogy menniük kell innen! Nem csak ki-be költözni, hanem kiköltözni, lerombolni ezt a házat, egy másik telekre költözni, és ott új házat építeni. Nincs kedvem hozzá, de ezt kell tenni.

A szénné égett vacsora.

Poénos kép! Goopy "kinéz" az ablakon. Csak az nem tűnik fel neki, hogy ott egy ajtó előtte. :D

Goopyt hiába küldöm aludni, amikor totál pirosban van az Energy-je, folyton felül az ágyban és nem hajlandó aludni! Végül rájöttem, miért...

Polona éppen akkor készült öreggé változni, és azt Goopy látni akarta. Ilyen lett Polona Sims öregkorára. Most már nyugdíjba mehetne, de nem fog, mert szeretném, ha elérné az életcélját. Nem tudom, mennyi kell még ahhoz, hogy Business Tycoon legyen, de segíteni fogok neki eljutni addig.
A folytatásban a család új telekre, új házba költözik, ahová reményeim szerint rendben meg fognak érkezni a takarítók, kertészek és főleg tűzoltók!!

Nincsenek megjegyzések: