szombat, augusztus 16, 2014


Folytatom majd az Alphabet Legacy-t, de nemsokára jön a Sims 4, és egy kicsit arról akartam írni. Pontosabban nem sokat lehet még, csak annyit, hogy eddig nagyon tetszik! Letöltöttem a sim készítőt, amit ingyen le lehet tölteni az Originről, és csináltam vele pár simet, pl. az én legjobb barátnőmet. ;) Képek alant.
A Sims 3-at sose tudtam megszeretni, nem is vettem kiegészítőket hozzá. Azzal is végigjátszottam egy tízgenerációs legacy-t, de közben nagyon idegesített, hogy a gyerekek nem örökölik normálisan a szülők génjeit, pedig ez a Sims 2-ben tökéletesen működik. Az összes sim ronda is, továbbá nagyon hasonlítanak egymásra, nem lehet egyedi kinézetű simeket csinálni. Hozzá még túl okosak is, ami egy simnél nem előny, mert úgy nem viccesek, hanem unalmasak. Kipróbáltam például egy free will kísérletet is, amiből a Sims 2-ben nagyon vicces történet lett, de a Sims 3-ban borzasztóan untam, abba is hagytam, mielőtt meghaltak volna a simek. (Ott két simet tettem egy házba.) Ennyit a Sims 3-ról.
Az már most látszik, hogy a Sims 4-ben gyönyörű és egymástól teljesen eltérő simeket lehet csinálni könnyedén! Remélem, hogy a genetika rendesen fog öröklődni.






Nincsenek megjegyzések: