hétfő, március 09, 2015

Luck Legacy, harmadik fejezet: VÉGRE felnő a 2. generációs örökös! Valaki pedig elhunyászkodik...


"Helló, kedves olvasók, én vagyok az örökös, Chance! Ezen a képen még tini vagyok, de meg nem mondaná senki, mert a Sims 4-ben tök egyformák a tinik, a fiatal felnőttek meg a teljesen felnőttek is. Legkedvesebb barátom ez a könyv itt a kezemben. A szüleim annyi gyereket gyártottak, hogy NÉGY testvérem van, pénzünk alig, egy szobán osztozok a tesóimmal, ahol négy ágyért kell megverekednünk, mert többre nem telik. Szóval, némileg elegem van a kedves családtagjaimból.

Itt mögöttem látható az egyik öcsém, Kichirou, és az ikertesóm, Felicity."


"Felicity életcélja lotyóvá válni, ezért tinivé válása után első dolga volt elkezdeni pasizini. Első áldozata az a szőke fickó ezen a képen, kinek neve Enzo. A szüleink rajtuk tartották a szemüket, amikor itt a verandánkon randiztak."


"Húgom, Fortune és másik öcsém, Yoshi - Kichirou ikertestvére - látható ezen a képen. Ők még kicsik voltak itt és nem lehetett tudni, mi lesz belőlük."


"Tessék, meg lehet nézni, hogy mekkora helyen nyomorogtunk HETEN! Bocsánat, KILENCEN, ha a két békánkat is beszámítjuk."

Köszönöm a bevezetőt, Chance! Itt most átveszem a szót, ha nem baj...


George, egyem a szívét, sose panaszkodik. Fiatalos, vidám öregember, aki még mindig nagyon jó kondiban van.


Random kép: Ez történik, ha ráközelítünk egy békára! A lányom jókat szokott hahotázni ezen. :)


Dupla szülinapot ünnepeltünk. Fortune - az egyetlen gyerek, aki egyedül született és nem egy ikertesóval együtt - plusz Dalia, a legacy alapító lép eggyel öregebb korba.


Dalia (kalapban) nem fog sokat változni, mert csak fiatal felnőttből felnőtt lesz most. Magyarán harminc éves kora előtt szült háromszor, abból kétszer ikreket. Részvétem... És a férje meg már ősz, ötven körül járhat, szóval van köztük durván húsz év... Na, mindegy.


Jót buliztak itt a konyhában erre a zenére, mígnem Chance odaájult a padlóra.


Aztán beállított a Halál és enyhén szólva elszúrta a bulit!


Fortune! :( Alighogy tini lett, máris áldozatul készül esni a bénázásomnak... Konkrétan az történt, hogy összepisilte magát, aztán még ennek tetejébe besétált a vécébe, amikor azt egy családtagja használta. A szégyenbe halt bele! Jobban kéne vigyázni a simjeimre, tudom, de basszus annyian vannak...


Gyorsan odaküldtem George-ot könyörögni a lánya életéért.


Szegény oda se mert nézni, amíg a Halál ellenőrzött valamit a tabletjén.


Fortune megmenekült! :) Így elárulhatom, hogy azonkívül, hogy trehány (Slob), második tulajdonsága a gyerekutálat (Hates Children). Életcél: Best-Selling Author (Creativity)


Nővére, Felicity, bugyiméretű rövidnadrágjában éppen első pasiját, Enzot fűzi.


Egy meg is van az áhított három első csókból! Gratula, Felicity!


Dalia: "Milyen volt a randid?"

Felicity: "Unalmas. Csak egy darab fiút sikerült lekapnom közben."

A Sims 2-ben ezt úgy neveztük: Romance sim. :)


Chance elmenekült egy kicsit otthonról, hogy friss levegőt szívjon. Itt éppen békákra vadászik.


Örültem volna, ha lányokra is vadászik, mert neki kell majd továbbvinnie a vérvonalat. De kizárólag pasikkal találkozott a bárban.


Akár egy festmény! Szép ez a játék. :)


George elmélyülten gitározik. Azt írtam fel a füzetembe, hogy ezen a képen már 110 sim napos! De hogy ezt miből állapítottam meg, arra már komolyan nem emlékszem. Nem tudom, hogy hol lehet ezt megnézni!


Az életvonala már teljesen betelt és biztos voltam benne, hogy nemsokára meghal.


Ikrek a szüleik ágyán.


George: "A teremtőnk már elkönyvelt halottnak, de lám, még mindig élek!"

Tényleg nem értem, hogy miért látszott beteltnek az életvonala, amikor vígan élt tovább napokat.


A Sims 4-ben nagyjából mindenkinek bipoláris zavara van, aminek általában a depresszív szakaszát élik meg...


Enzo: "Most komolyan szakítasz velem??? Dehát azt mondtad, hogy örökké szeretni fogsz!!!"

Felicity: "Bocsi, ideje a kettes számú első csókon dolgoznom, úgyhogy igen, végeztünk."


Újabb napok teltek el és George még mindig élt, de itt már biztos voltam benne, hogy mindjárt vége. Úgy gondoltam, szívesen töltené utolsó óráit úgy, hogy lányával, Fortune-nal táncol, akit ő mentett meg a haláltól.


De George a táncot is túlélte...


Dalia, a sokoldalú üzletasszony.


Yoshi: "Hah, ne is mondd, kurvajó pasi lettem!"

Felnőttek a fiúikrek, akik utoljára születtek.

Tény, hogy szemrevalóak!


"Hát ezt mondtam én is!!"

Yoshi eddig megismert tulajdonságai: Self-Assured, Hot-Headed. Életcél: Nerd Brain (Knowledge), mint az apjának.


Kichirou tulajdonságait elfelejtettem felírni! Úgyhogy azonkívül, hogy gonosz (Mean), nem tudom, hogy milyen vagy mit akar szegény...


A szomorú simek a könnyeikkel is tudnak növényeket öntözni! Zseniális! :)


"George, drágám, most nem azért, de meddig fogsz még élni?"


Kettes számú első csók kipipálva.

Nem emlékszem ennek a csíkos pólós daginak a nevére.


Kichirou! Neeeee!!!!

Nos, ezért nem tudom már megmondani, hogy ez a fiú milyen tulajdonságokkal bírt...


Mert meghalt! :( Itt, a fürdőszobapadlón, az elromlott klotyó mellett, egy pocsolyában, aminek egy része gondolom pisiből van, ugyanattól, amitől a nővére is majdnem odalett: a szégyentől.


Itt is bepróbálkoztam azzal, hogy egy családtagja könyörögjön az életéért, de persze nem sikerült megmenteni, nem is reméltem igazán, hogy kétszer egymás után sikerülhet. :(

Úgyhogy Kichirou így járt...


Ez egy játékhibának tűnt...


... amíg észre nem vettem, hogy a simek tudnak így a sarkukon ülve olvasni.

De hogy ezt miért a járdán kell, azt nem tudom.


Harmadik számú első csók pipa!


"Na, most, hogy ez is megvolt, mehetsz innen! Ne vigyorogjál, mert nyakonütlek!"

Felicityvel egy élmény lehet randizni...


Szegény Dalia már egy pocsolyát bőgött legkisebb fia sírjánál. :( *bűntudat*


George elfelejtett meghalni szerintem. Régóta nincs hova öregednie, de ezzel mit sem törődik, inkább eszkábál egy éjjeliszekrényt.


Kichirou először bújik elő éjjel kísérteni. Úgy tudom, a Sims 4-ben a szellemekkel lehet beszélgetni és minden egyebet is csinálni, de ezt még nem próbáltam ki.


Felicity: "Felnőttem! Most ki fogsz penderíteni a házból?"

Jó lenne, ha több hely lenne itt, igen. De még rá kell jönnöm, hogyan és hova tudnál elköltözni.

Felicity három tulajdonsága: Hot-Headed, Lazy, Perfectionist
Életcél: Serial Romantic


Íme, az örökös is felnőtt és pontosan úgy néz ki, mint tini korában...

Tulajdonságai: Music Lover, Perfectionist, Glutton
Életcél: Master Chef

A következő részben terveim szerint Chance-nek feleséget kerítek és gyerekük fog születni. George pedig vagy meghal vagy nem.

Jó simsezést és boldog tavaszt mindenkinek, aki erre jár! :)

Nincsenek megjegyzések: