vasárnap, december 10, 2006

Most a Gervaise Asylum két túlélőjének, Yashmine-nek és Laurindának története következik.
Miután elérték az életcéljukat, és Laurinda, a Romance Sim, kellően kiélte magát (=válogatás nélkül összefeküdt minden arra járó Simmel, legyen férfi vagy nő), rájött, hogy az igazi egész végig ott volt az orra előtt: Yashmine. Összeházasodtak, és (mivel közben megkaparintottam az Open for Business kiegészítőt) egy kis otthoni bizniszbe kezdtek, melynek lényege az volt, hogy medencéspartikat adtak, és belépőt kértek a vendégektől. Működött a dolog, fel is virágoztatták a bizniszt 10-es fokozatig, aztán bezárták, mert úgy már nem volt érdekes. Elérkezett a családalapítás ideje. A modern technikának (=a boolprop cheat-nek) köszönhetően közös gyermekeik születtek, ikerfiúk, akiket Yashmine hozott a világra. Két néhai diliházi lakótársuk tiszteletére Athol-nak és Lubomierz-nek nevezték el őket. Athol Yashmine mandulavágású szemét örökölte, és mindkét fiú Yashmine barna szemét és Laurinda fekete haját. Aztán (mivel időközben megkaparintottam a Pets kiegészítőt is) befogadtak egy cicát, Moonshine-t. Később kipróbáltam azt is, milyen tengerimalacot tartani, meg papagájt, de uncsi volt, ezért elengedtem őket. Moonshine meg egy darabig a sóbizniszben dolgozott, csak hogy azt is kipróbáljam, de mindig nagyon rosszkedvűen jött haza, úgyhogy hamar kiléptettem. Így éldegéltek boldogan öten, míg végül a két nő és a cica megöregedtek, a fiúk meg felnőttek. Akkor a fiúk (pasik most már) elköltöztek a cicával együtt. A két öregasszonynak meg gyártottam két vadiúj cicát, egy lányt és egy fiút, a nevük Hercegnő és Herceg. :) Nekik lett két kölykük, két lánycica, Bárónő és Grófnő, akiket alig tudok megkülönböztetni egymástól. :) Egyébként elég gagyin van megcsinálva a Pets olyan szempontból, hogy a két kölyökcica örökölte Herceg azon tulajdonságát, hogy nincs farka, de kiscica korukban még volt farkuk, aztán mikor felnőtté változtak, akkor eltűnt a farkuk! :O Meg az is elég hülyeség, hogy nem tudnak egyszerre aludni a cicák azokban a hatalmas cicakosarakban, és nem tudnak egyszerre enni a tálból, csak külön-külön... De egyébként tetszik a Pets. :)
Itt van az előbbi történet képekben:










































































Nincsenek megjegyzések: