péntek, január 05, 2007

A Prosperity Regény Challengetown történetének negyedik hetével folytatódik. A Children család az első, ahol nem sok minden történt ezen a héten, csak annyi, hogy az örökös, Foster Children, tinivé változott.
A Children Család
Sybella Children Foster Children

Jesszus! Foster randább, mint valaha! Family Sim lett, mint az édesanyja, Sybella. Életcélja a Law Enforcement karrier teteje, és már kapott is munkát ezen a pályán. Fosterről még azt kell tudni, hogy 10 Neat pontja van!! Állandóan pucol valamit a házban. Ez mondjuk hasznos. Sybella legnagyobb gondja, hogy Fosternek nincs még párja. Amikor Foster tinivé változott, mint minden tini, ő is át akart esni az első csókon. Csakhogy nem volt kivel, úgyhogy összeszedett egy csajt, aki véletlenül éppen arra sétált. Sybella persze ennek egyáltalán nem örül. Azt akarja, hogy Foster megtalálja a párját, és hat gyerekük szülessen, mert az az életcélja, hogy hat unokája legyen. Miután belátta, hogy ez sokára fog - ha egyáltalán - bekövetkezni, ivott még két pohár életelixirt, vagyis eddig összesen négyet, hogy tovább éljen. Aztán azt eszelte ki, hogy átváltott a Culinary karrierről a Business karrierre, ahol Cronus Joghs dolgozik, mert az ő egyik lánya megfelelő pár lenne Foster számára, ezért meg akar ismerkedni a családdal. De eddig sajnos még nem sikerült megismerkednie Cronus-szal a munkahelyén... Sybella, mivel Family Sim, néha olyasmire is vágyik, amit megtehetne éppenséggel, de nem engedhetem meg neki. Például férjhez menni és kisbabát szülni... Nem lehet, Sybella. Most már özvegy vagy, és van egy fiad, ez legyen elég. Szerencsére attól is boldog lesz, ha Fostert nevelheti, vagy ha jó jegyet hoz haza.
Vajon Foster talál időben párt magának, és beteljesíti az anyja vágyát, hogy hat unokája legyen? Ezt majd később meglátjuk. :)

Nincsenek megjegyzések: