péntek, augusztus 03, 2007

A Shaffer Life Artist Challenge negyedik és ötödik hete következik. Azért vontam össze ezt a kettőt, mert pont a végére lett felnőtt Boyce Shaffer, a kezdő sim fia. Úgyhogy addig nem volt érdemes lezárni a fejezetet. A Life Artist Chalenge az én találmányom, a (folyamatosan alakuló) szabályok itt olvashatóak.

Kiersten Shaffer, a kezdő sim látható a képen, amint éppen babot szüretel. Élete során (amikor nem éppen simeket falaz be, hogy halálra éheztesse őket), sokat kertészkedik, és ezért már nagyon szép zöldségeket tud termeszteni, amiket jó pénzért ad el.

Fő bevételi forrásai közé tartozik még a festés is. Ebben is nagyon jó már, az összes Creativity pontot megszerezte, és sokszáz pénzt kap minden eladott festménye után. Kissé ijesztő fia, Boyce, úgy próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy igyekszik letépni a hűtő ajtaját. "Anyuuuuu, velem miért nem foglalkozol soha?" "Nem érek rá, fiam, rengeteget kell dolgoznom, hogy legyen egy kis pénzünk. Különben is nagyfiú vagy már, talán inkább te is segíthetnél, ahelyett, hogy zavarsz." Boyce-nak nem volt egyszerű gyerekkora, lévén az anyja egy sorozatgyilkos, meg minden, de látni fogjuk, hogy lassan azért összebarátkoznak. Ja, azt még nem mondtam, hogy Boyce életcélja 20 legjobb barátot begyűjteni, az anyjáé meg a Gamer karrier csúcsa. Egyikkel se foglalkozok, az elsővel lustaságból, a másodikkal meg mert a szabályok miatt nem szabad dolgozni.

Boyce megint megpróbál olyan randipartnert szerezni a javasasszonytól, aki tetszik is neki, mert már nagyon ki van borulva, és egy randi a leggyorsabb módszer arra, hogy egy sim felviduljon. Javasasszony: "Oké, adok én neked randipartnert, de előbb tejeljél szépen."

Boyce: "Jaaaaaj, hát, izééé... Nekünk nagyon kevés pénzünk van." Javasasszony: "Hát mi képzel ez? Ingyen nem dolgozok én se!!"

Boyce gondolata: "Megint egy ilyen rusnya csajt varázsolt ide nekem a javasasszony, de sebaj, azért jó lesz valamire. Befalazom! Lássuk, hogyan is tanította anyukám..."

Eközben Kiersten a javasasszonnyal ismerkedik. Kiersten: "Köszönjük, hogy házhoz szállította az áldoza... akarom mondani az elbűvölő barátnőt a fiamnak!"

Boyce: "Figyu, ha már itt vagy, körbevezetlek a házunkban, oké?"

Gondolatban: "Oké, eddig jó. Aztán anyu azt mondta, be kell állni ebbe a kis kamrába, és idecsalogatni az áldozatot."

"Hé, szőke csaj, gyere csak ide!"

Boyce gondolata: "Ez az, és aztán ki kell menekülni onnan."

"És gyorsan visszatenni a falat. Háháá! Egyszerűbb, mint gondoltam!" És így lett Boyce is hasznos tagja a családnak...

És így került közelebb egymáshoz anya és fia... Boyce, szokásos ördögi arckifejezésével, amit mégjobban kiemel a házukban lévő egyedi világítás: "Hű, anyu, tényleg jó móka az öldöklés, igazad volt!" "Örülök, fiam, hogy ráéreztél az ízére, és büszke vagyok rád!" Ez alatt a két hét alatt is annyi sim hullott a Shaffer házban, hogy még Olive Specter, a hírhedt sim sorozatgyilkos is elismeréssel tartozna Kierstennek! Egyébként, Boyce apjának az egyik rokonát is sikerült megölni véletlenül... Nem is figyeltem, mi a neve, csak mikor meghalt, akkor láttam az üzenetben, hogy a vezetéknév ugyanaz, és Malcolm örökölt tőle egy bizniszt. Hááát, ciki. Vagy az anyja volt, vagy a nővére, esetleg a nagynénje... De Malcolm egyáltalán nem zavartatta magát, szóval mindegy. >:)

A hivatalos fórumon olvastam, hogy a festmények értéke megnő, miután a sim, aki festette őket, meghal. Ha ez így van, akkor ebben a challenge-ben jó stratégia megtartani pár festményt a végéig, és miután a kezdő sim meghal, de még aznap éjfél előtt, vagyis a challenge vége előtt, eladni őket. Bár azt nem tudom, hogy elég-e, ha csak pár órája halott a sim. Ezek itt a falon Kiersten festményei.

Szerencsére Boyce is imád festeni, sőt, jobban, mint az anyja! Neki mondani se kell, és azonnal rohan az állványhoz. Néha amint befejez egyet, már kezdi is az újabbat. És a Fun mérője rohamosan növekszik a festéstől! Ami azért jó, mert tévét meg ilyeneket nem nagyon engedhetnek meg maguknak, de nem baj, Boyce így is mindig jókedvű, és emiatt mindig hajlandó befejezni a háziját is.

Kiersten már arany fokozatú kertész, úgyhogy beszélni is tud a növényeihez, amitől a növények nagyon gyorsan kivirulnak. "És képzeld el, padlizsánnövény, hogy amikor elrohadsz, akkor olaj lesz belőled, de sajnos nagyon sokára, és addigra mi simek már rég kipusztulunk, mert nemsokára kitermeljük és elhasználjuk az összes jelenlegi olajat. Ugye örülsz, hogy padlizsánnövény vagy, és nem pedig sim?"

Oh, nézzétek ezt a családi idillt! Boyce és a szülei (akik éppen wohooztak, azért képviseltetik magukat a képen félmeztelenül), mindannyian azon problémáznak, hogy nem láthatják a fal mögött éppen végbemenő éhenpusztulást...

Boyce megint próbálkozik egy lánnyal, mert még mindig nem smárolt senkivel, és már tényleg elég nyomorultul kezdi érezni magát. "Ugh, dehát ő se tetszik!" Boyce, mert neked az tetszik, aki büdös, vagy fehérneműt visel. Ha nem lennél ilyen perverz, előbb találnál barátnőt! (Meg ha én nem lennék olyan hülye, amilyen, előbb is eszembe juthatott volna, hogy megváltoztathatom az ideálját, de erről majd később...)

Egy nap megjelent a Shaffer háznál ez a nagyon különleges sim! A neve Tiffany. Kiersten, mint mindig, amikor éppen üresen állt a... nos, nevezzük nevén, halálkamra, rögtön kiment a ház elé üdvözölni az első arra járó simet, vagyis most Tiffanyt. Aztán berohant a halálkamrába, és onnan kiabált ki neki, hogy jöjjön be, majd pedig kirohant a kamrából. Minden idióta sim erre egyenest besétált a kamrába, de Tiffany nem! Ő nem! Ehelyett odament Kierstenhez, ahol akkor állt, vagyis nem a kamrába.

Egyetlen egyszer sikerült csak rávenni, hogy bemenjen...

...de gyorsan ki is menekült, még mielőtt Kiersten kijöhetett volna. Ekkor döntöttem el, hogy egy ilyen különleges simre, mint amilyen Tiffany, szüksége van a családnak, ezért kiválasztottam Boyce jövendőbelijének.

"Hohóó! Tetszik az ötlet, ez végre egy jó csaj!" Az bizony, annak fogod találni, ha felnősz, mivel meg fogom változtatni a hülye ízlésedet. A barnákra fogsz bukni, meg asszem a fittekre vagy az illatosokra, már nem emlékszem, de valami ilyesmi. (Aztán később rájöttem, hogy Tiffany látszólag különleges viselkedése egyáltalán nem az intelligenciájának tudható be, hanem annak, hogy éppen hideg idő volt. Ilyenkor egy házba behívott sim az ajtóban megáll átöltözni, és így nem megy egyenesen oda, ahova erdetileg hívták, hanem oda, ahol az őt hívó sim éppen áll. De mindez nem változtat azon, hogy Tiffanyt megkedveltem, ezért ő lesz Boyce párja, és kész. :) )

Boyce: "Tetszik a festményem, anya?" Kiersten: "Gyakorolj még, fiam, de ne csüggedj! Én is pont ilyen mutáns macskák festésével kezdtem."

"Itt az ideje, hogy megöregedjek, és te nem figyeltél arra, hogy platina gyémántom legyen, amikor ez bekövetkezik." Sajnálom, Kiersten! Már csak azért is, mert ez a challenge sikerét is veszélyezteti! Vajon életben leszel még, amikor a majdani unokád tini lesz?

Kiersten: "Jól nézd meg anyádat, Boyce, most látsz fiatalnak utoljára." "Megnéztelek, pörögj már, és öregedj. Szeretnék röhögni."

Boyce: "Á, nincs is kedvem röhögni." "Hű, még mindig jól nézek ki, nem?" Ja ja, csak már nem látszik rajtad, hogy transszexuális vagy, de mindjárt segítek a dolgon.

Na, így már mindjárt más! :)

Ez a frizura, meg ez a smink tökéletes! :)) Tényleg örülök, hogy sikerült egy ilyen egyedi simet előállítanom, aki teljesen olyan, mint egy pasiból átoperált nő! Egyetlen bánatom, hogy totál véletlenül lett ilyen, úgyhogy többször valószínűleg nem fog sikerülni...

Anya és fia, a sorozatgyilkos páros, legújabb trükkje: Festményeket és egy számítógépet pakoltak be a halálkamrába, hogy becsalogassák az áldozatokat. A terv remekül működik, már hívni se kell őket, és egy idő után maguktól betévednek. >:)

Kiersten: "Sose hittem volna, hogy öregkoromra ilyen jól összebarátkozunk, fiam!" Boyce: "Én se, anya, miután egész gyerekkoromban le se izéltél, de fátylat rá!"

Jól megy a bolt (a halott simek sírköveinek eladása, főleg, hogy játékhiba miatt folyton újra megjelennek, és újabb pénzt hoznak a konyhára), így Kiersten tudott építeni egy üvegházat a veteményese köré. Így már télen sem lesz semmi bajuk a növényeknek.


Boyce itt még vagy nem a megváltoztatott személyisége szerint gondolkozik, vagy még nem változtattam meg, nem emlékszem, de tény, hogy megint fintorog a barna csaj látványától. Pedig holnap van a születésnapja, amikor felnőtté változik, úgyhogy nagyon fontos, hogy a gyémántja platina legyen!

Barna csaj: "Ha akarod, lehetünk csak legjobb barátok."

Boyce: "Ez a beszéd! Én a legjobb barátaimmal ezt szoktam csinálni!"

"Hű, de ott az apám, gyorsan, smároljunk, nem akarom, hogy azt higgye, még sose volt csajom!" Malcolm: "Helló, Boyce! Jaj, bocs, nem is zavarok, jól van, csak így tovább. Szólj anyádnak légy szíves, hogy hoztam neki virágot, csak lusta vagyok bemenni a házba, úgyhogy leteszem ide a kuka mellé." Boyce meg a barna csaj aztán nagy nehezen csak összejöttek, úgyhogy mikor eljött a másnap, Boyce szülinapja, minden készen állt. Áthívta a csajt, hogy randizzanak, attól felmenjen a kedve, és platina legyen, amikor felnőtté változik. Csakhogy...

"Ezt nem hiszem el, miért hozta magával egy rokonát is??" Hát, te mondtad neki, hogy hozhatja egy barátját. "Ja, mert gondoltam, miért ne, ő majd jó lesz arra, hogy befalazzam, de ez a csávó vagy a bátyja, vagy az apja, mert ugyanaz a vezetéknevük. Annyira azért nem vagyok gonosz, hogy őt megöljem!"

Boyce: "Helló, barna barátnőm, akinek a neve nem jut eszembe. És helló, kedves rokon." Csaj: "Szia, Boyce, ugye nem baj, hogy elhoztam? Csak kíváncsi volt a házatokra." Testőr gondolata: "Nem tetszik nekem ez a Boyce gyerek, nem jól áll a szeme."

És hogy a szülinapi buli teljes legyen, Boyce apja is átugrott látogatóba. Senki se hívta, de tuti, hogy tudta, hogy egy szem fia életének nagy napja van.

Csaj: "Ö, az apád most jógázik, vagy micsinál?" Semmi különöset nem csinál, CSAK MÁR MEGINT ELŐJÖTT EZ A HÜLYE "HÁTMASSZÍROZÓS" JÁTÉKHIBA! Először még vicces volt, de már nem az...

Na, de a végén minden jól ment, Boyce randizott a barna csajjal, és platina kedve lett, ekkor vettem egy tortát, és mindenki összegyűjt éltetni az ünnepeltet.

"Hát, jól nézek ki, meg kell hagyni! És még a gonosz szemöldököm is jól érvényesül!" Az igaz, csak ez a cucc rajtad totál elrontja az összképet.

"Nos, barna csaj és védelmező rokona, most hogy felnőtt lettem, már semmi szükség itt rátok, tűnjetek el, és örüljetek, hogy nem falazunk be mindkettőtöket!"

Aztán el is mentek, csak előbb még ez történt: Boyce lesmárolja a barna csajt, mert a játék még nem vette észre, hogy Boyce időközben felnőtt lett, és felnőtt nem smárolhat le tinit. Fúj! Bár, a magasság-különbség miatt nem is smárnak látszik csak valami fura ölelkezésnek, jól van... Kiersten: "Nézd meg, apjuk, a fiunk felnőtt! *hüpp* Jut eszembe, én meg öreg lettem, de te még mindig fiatal vagy. Nem igazságos!" Malcolm: "Ez van, szivi. Én valami titokzatos helyen lakok, és ott megállt az idő." Barna csaj rokona: "Én még mindig azt mondom, hogy ennek a Boyce-nak a szeme se áll jól."

Aztán végre a vendégek távoztak, és Boyce-ra adtam másik ruhát. Csak ez a nindzsa cucc volt, vagy az az okádék kék tréning, úgyhogy akkor már inkább ez.

Végre működik, Boyce a barnákra bukik! :) De azért szokásához hűen nem mutatja ki az arcán az érzelmeit. Boyce: "Jó csaj ez a Tiffany! Bizony, nagyon tetszik, úgyhogy rá se nézek, csak állok itt."

Tiffany leendő anyósával ismerkedik. Kiersten: "Amikor először megláttalak, kedvesem, azt gondoltam: Na, íme még egy befalaznivaló! De túl jártál az eszemen, és most már nem is bánom." Tiffany: "Ö. Köszönöm. Asszem... De most már engedd el a kezem..."

Az esküvő. Tiffany beköltözött, és 16,000 pénzt adott a családnak hozományul! Ennyit még életükben nem láttak, illetve Kierstennek egy kicsivel több volt ennél, amikor megvette ezt a telket, de aztán még fel kellett húznia egy házat. Szóval mostantól kicsit jobban fognak élni, de persze dúskálni nem fognak, mert Tiffanynak azonnal fel kellett mondania a munkahelyén a szabályok szerint, és mostantól hárman fogják pusztítani az egyetlen hűtő tartalmát... Aztán meg persze még többen... De vissza az esküvőhöz. Az a szőke csávó, aki a vőlegényt sasolja, fogalmam nincs mit keres itt, senki se hívta. Az ifjú párnak meg nincs alkalomhoz illő ruhája, de ez is megteszi.

A barna csajt csak azért hívták, hogy legyen még egy vendég, és hát nincs sok barátjuk, mert szinte mindenkit megölnek, aki a házuk közelébe téved... A barna csaj utálja Malcolmot, nem tudom, miért.

Pont besötétedett, mire egybekeltek, bírom az ilyet... Mindenki állva tapsol az újdonsült házasoknak, csak a vőlegény mamája marad ülve. Kiersten, hát nem örülsz, hogy a fiad megnősült? "Dehogynem, csak lusta vagyok felkelni."

Az ifjú pár késő éjszaka ér haza a nászútról, Kiersten már alszik. Boyce: "Mmmmmm, drágám, mit tegyünk, csak egy ágy van a házban, és abban az anyám alszik." Tiffany: "Mmmmm, háát, szerintem maradjunk itt kinn, amíg valami csodálatos simfeletti lény át nem építi a házat, és be nem rendez nekünk egy szobát." "Mmmmm, szuper ötlet, édesem!"

Nincsenek megjegyzések: